A fém passziválása szorosan összefügg a galvanizálással. A nehezen bevonható anyagok speciális kezelési követelményei a bevonás előtt számos könyvben és kézikönyvben találhatók. A legtöbb ok, amiért ezeket az anyagokat nehéz lemezt lemezezni, szorosan összefüggenek tompaságukkal. A negyedik előadás röviden megvitatta a passziválás és az aktiválás kérdését. Ez az előadás figyelembe veszi a kérdés fontosságát a galvanizálás szempontjából, majd részletesebben tárgyalja. A passziválás és az aktiválás ellentétes viselkedés: a passziválás a fém elektródpotenciálját pozitív irányba, míg az aktiválás negatív irányba tolja el. A fém potenciál-idő görbéjének mérésével különböző közegekben meghatározható a passziválás és az aktiválódás állapota. A passziválás azért van, mert a tiszta fém vagy ötvözet felületén passzivációs réteg (többnyire oxid réteg) képződik. Miután megpróbálta eltávolítani a passzivációs réteget, a tiszta fém vagy ötvözet a passzivációs állapotból az aktivált állapotba vált. A galvanizálás során a bevonóréteget csak a teljesen aktivált felületre lehet lerakni annak érdekében, hogy jó kötőerőt és megjelenést kapjunk. Ha egy passziváló réteg van a felületen, egyrészt megnő a távolság a galvanizáló réteg és az alaptest fématomjai között, és csökken az univerzális gravitáció; másrészt lehetetlen fémkötést kialakítani a két fématom között.
Az, hogy a fém passziválódik-e vagy sem, függ a közepes körülményektől, de ami még fontosabb, ez maga a fém jellegétől függ. Ebben a tekintetben a fém&mérete: a passzivitási együttható&összehasonlítható: egy nagyobb passzivációs együtthatóval rendelkező fém könnyebben passziválható, a passzivációs réteg pedig sűrűbb. Egyes fémek passzivációs együtthatója: titán, 2,44; alumínium, 0,82; króm, 0,74; berillium, 0,73; molibdén, 0,49; magnézium, O. 47; nikkel, 0,37; fúró, 0,20; vas, 0,18; mangán, 0,13; cink, 0,024; kalcium, réz, ólom, ón, ～ 0,00. A titán könnyen passziválható fém, míg a kalcium, a réz, az ólom és az ón nem könnyen passziválható.
Ha egy kis passzivációs együtthatóval rendelkező egy vagy több fém bizonyos tömegét hozzáadjuk egy alacsony passziválási együtthatóval rendelkező fémhez, így ötvözet képződik, az könnyebben megnöveli annak passziváltságát, ezáltal javítva a korrózióállóságot. Például a króm több mint 13% -ának hozzáadása az acélhoz ferrites vagy martenzites rozsdamentes acéllá válik (például 0Crl3és 4Crl3); több passzivált titán stb. hozzáadása korrózióállóbb ausztenites rozsdamentes acél lesz, jellemző. Nem ferromágneses lCrl8Ni9Ti rozsdamentes acél (18% krómot, 9% nikkelt és kis mennyiségű titánt tartalmaz). A molibdént tartalmazó rozsdamentes acél jobb kénsav-korrózióállósággal rendelkezik. Az galvanizált cink-nikkel ötvözet, sőt a cink-vas ötvözet korrózióállósága sokkal jobb, mint a galvanizált tiszta cinké. A hat vegyértékű króm-cink bevonat passziválásának pótlására nikkel-sót és kobalt-sót szoktak adni a jelenlegi háromértékű króm-passzivációs oldathoz. Noha számos tanulmány készült a krómmentes passziválásról, korrózióállósága nem olyan jó, mint a krómot tartalmazó passziválásé. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a legígéretesebb krómmentes passziválás a titán-sók és ritkaföldfémek használata, majd a molibdát-passziválás. Az 1970-es évek végén a szerző látta, hogy a titán-só ezüst passzivációs termékei fő titán-szulfátot használnak, amelyek nemcsak magas fehérségűek, hanem korrózióállóak is; de hátránya annak biztosítása volt, hogy a titánionok nagy vegyértékű állapotban legyenek. Nagy mennyiségű instabil hidrogén-peroxid hozzáadásához nem támogatták.